1. Fejezet

  Fertőtlenítőszag. Ugye nem...? De, biztos, hogy kórházban vagyok. Óvatosan kinyitottam a szemem, és körülnéztem. A mellettem lévő ágyban egy 15 év körüli lány feküdt. Hosszú, szőke haja szabályos arcába lógott. Kíváncsian méregetett engem, majd amikor észrevette, hogy figyelem, kedvesen rám mosolygott. Tényleg, én miért is vagyok itt? A kezem be van kötve. Eltört? Valószínűleg. Uhh, a fejem is sajog. A mellettem lévő lány sérülései viszont elég durvák. Arcát egy hosszú vágás, és kisebb karcolások borítják. Homlokán vastag kötés van, kezét gipszbe rakták. Áhh, nagyon fáradt vagyok, biztos bealtatóztak... De meg sem kérdeztem annak a lánynak a nevét. Mindegy, majd holnap...

                                                          *               *                *

  Beszállok egy ősrégi trabantba és beindítom. Mégis mindenki elismerően nézi a kocsimat a járdáról, sőt elismerő pillantásokat is észreveszek a szemem sarkából. Egy bolt előtt leparkolok. A bejárat előtt  két kis asztalka áll. Az egyiken egy bögre kávé, a másikon egy plüssmaci. Megfogom a bögrét és beleiszom, de rögtön ki is köpöm, mert a keserű íze kávé égeti a torkomat. Megfordulok, de egy idős kopaszodó férfi elém áll, és azt mondja: ,,Ennél többet vártam volna tőled"- és sajnálkozó mosollyal egy kést szúr a hasamba- ,,De már késő..."
  Felébredtem. Élek. Nem haltam meg. Csak egy álom volt, csak egy álom- mondogattam magamban. Félve kinyitottam a szemem, mire egy nő hajolt fölém.
-Ébren vagy?- kérdezte gyengéden.
-Aha- feleltem. Fertőtlenítőszag. Francba.
-Hogy érzed magad?- érdeklődött megint.
-Jól- ez miért kérdezget tőlem? Talán orvos?
-Olyan súlyosak voltak a sérüléseid, úgy aggódtam!- igen, biztos orvos.
-Azt mondták, hogy ha jobban leszel, hazamehetünk, kicsikém!- nézett rám. Hogy mi van? Ez biztos nem orvos!
-Mért nézel így rám, drágám?-sóhajtott a nő. Ki ez, valami távoli rokon, vagy mi? Ránéztem. Rövid, szőke haj, kicsi kék szemek. Kicsit mintha ismerősek lennének a vonásai, de még tuti, hogy nem láttam.
-Mi baj, Lili?- ráncolta össze a szemöldökét. Lili? Az meg ki lehet? Körülnéztem, hátha nem hozzám beszél, de rajtunk kívül csak egy kislány aludt a kórterem végében.
-Jaj, Lili, nem emlékszel rám? Lili, én vagyok az anyukád!
-Mi van?- néztem rá csodálkozva. Hogy lehetne ő az anyám? Még sohasem láttam ezelőtt!
   Ekkor pár ember nyitott a terembe. Egy fehér köpenyes orvos rám nézett.
-Mikor ébredtél fel? Hogy érzed magad? Nem vagy...
-Nem emlékszik rám!- szólt közbe hisztérikus állapotban az állítólagos anyám.
-Aligha lehet, biztosan félrehallott valamit- sóhajtott az orvos.
   Miközben ők vitatkozni kezdtek, körülnéztem. Hol van az a kedvesnek tűnő lány? Az én ágyam volt a terem legszélén, ezért csak egy szomszédos ágy állt az enyém mellett. De az üres. Lehet, hogy meggyógyult? Áhh kár. Mármint nem úgy értem, örülök, hogy meggyógyult, de szívesen beszélgettem volna vele.
  Az orvos mögött egy egész helyes fiút vettem észre, ezért odafordultam. Világosbarna haja fel volt zselézve. Nagy, barna szemeivel engem fürkészett. Elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám.
-Hiányoztál, Lili!- mondta, és a teremben lévő emberekkel mit sem törődve megcsókolt...