2. Fejezet

   A csókunk nem tartott sokáig, mert eltoltam magamtól, és megkérdeztem:
-És... te ki vagy?
   A fiú döbbenten bámult rám.
-Lili, ez most komoly? Lili, én vagyok az! Lili, hahó! Komolyan nem emlékszel?
   Akármilyen cuki ez a fiú, és ha még igazat is mond, akkor sem szimpi. -gondoltam- úgy beszél hozzám, mint egy őrülthöz, aki most szökött a diliházból.
-Valószínűleg átmeneti amnéziája van, de ez nem meglepő, a fejsérülései alapján számítani is lehetett volna erre -szólalt meg halkan az orvos.- Az emlékei bármikor visszatérhetnek. Viszont mivel a sérülései nagyrészt meggyógyultak, hazamehet. -nézett az anyámra, mire ő bólintott.
-Lili, akkor összeszedjük a cuccaidat, és megyünk haza.- sóhajtott fáradtan.

                                                       *               *                   *

   Két óra múlva egy kocsiban ültem az állítólagos anyámmal és barátommal. Már utaztunk egy ideje, és a... khm, anyám megszólalt, hogy megtörje a kínos csendet.
-Öhm, Lili... Nem akarod megtudni, hogy hogy kerültél a kórházba?
-De- válaszoltam unottan.
-Az úgy volt, hogy éppen futni mentél, és... és mivel reggel esett az eső, eléggé sárosak voltak az utak, megcsúsztál, és beestél egy kocsi elé.- itt zokogni kezdett.- És tudod mi a legrosszabb? Az, hogy...
-Anna, figyelj az útra!- szól közbe a... barátom. Amúgy meg a barátom annyira ismeri az anyám, hogy tegezi? Hű.
-Jól van, jól van... -próbált az anyám az útra koncentrálni, de még néha-néha szipogott egyet.- Szóval csak azért mentél el futni, mert veszekedtünk. Megkértél, hogy had mehess el egy buliba. Bevallottad, hogy alkoholt is innátok. De még csak 15 éves vagy! Természetesen nem engedtelek el. És -sóhajtott egyet.- Ha ideges vagy, mindig elmész futni. Erre sem emlékszel?- nézett rám a visszapillantóból. Óvatosan megráztam a fejem.
-Lili, annyira sajnálom!
-Oké, mostmár mindegy... -mosolyogtam rá fáradtan. Eddig észre sem vettem, hogy milyen álmos vagyok. Pedig nemrég aludtam... Mennyit is?
-Aaanyu? Mióta voltam a kórházban?
-Körülbelül 3 hete, drágám- válaszolt szomorkás mosollyal az arcán.
   Úgy negyed óra múlva megálltunk egy hatalmas háznál. Vagyis hatalmas házunknál. Amikor kiszálltunk, a barátom (?) odafordult hozzánk, és így szólt:
-Akkor én megyek is haza. És Lili, remélem hamar visszajönnek az emlékeid -kacsintott rám, és intett nekünk.- Sziasztok!
-Szia...-motyogtam magam elé.
-Ja, Lili -nézett vissza. -Simonnak hívnak.
   Amikor bementünk a házba, csak akkor tört ki belőlem a nevetés.
-Simon? Ez most komoly? Simon? -törölgettem a szemem.-És hogy szólítják? Simi?
   Az anyám rosszallóan csóválta a fejét, de amikor már fetrengtem a röhögéstől ,ő is elmosolyodott.
-De Lili, ezt inkább ne csináld, el van törve a karod...
-Ünneprontó- nyújtottam rá a nyelvemet.
-Anna? Lili is itt van? -lépett be az előszobába egy barna hajú borostás férfi az előszobába. Már éppen meg akart volna ölelni, amikor az anyám megköszörülte a torkát.
-Ja, igen, amnézia -forgatta a férfi a szemét a férfi.-Lili, én az apád vagyok.
   Bólintottam. Oké, erre számítottam.
-Tényleg, Lili, a szobádra emlékszel? -kérdezte az anyám.
-Hát, nem hiszem...
-Akkor gyere, elkísérlek! -karolt belém, és felvezetett az emeleten levő szobámba.
  Az ajtóban megállt, és hátrafordult
-Lili, nemsokára kész a vacsora, majd felhozom neked. -mondta, és lement a konyhába.
   Beléptem a szobámba. A falak halványkék színűek voltak, és a bútorok is eszerint voltak berendezve. Megakadt a szemem egy laptopon. Odatoltam elé egy gurulós széket, és bekapcsoltam. Mármint a laptopot. Kezdőoldalnak Facebook volt beállítva, ahol szerencsére belépve maradtam. Nevemnek Hotváth Lili volt beállítva. Kaptam egy halom értesítést, de a nagy részük játék felkérés, nCore meghívó, és ismerős visszaigazolás volt. Két üzim is jött, az elsőt Kaltosai Verától:
   Szia Lili! Hallottam, hogy baleseted volt :(((( Jobbulást a többiek nevében is :)
Puszi, Vera
  Többiek? Megnyugtató, hogy vannak barátnőim. A másikat Kerekes Bendzsitől kaptam:
   Helló, baby! ;) Jól eltűntél... Talizhatnánk még valamikor! Am az anyád még mindig beveszi, h CSAK Simonnal jársz? :DDD

1. Fejezet

  Fertőtlenítőszag. Ugye nem...? De, biztos, hogy kórházban vagyok. Óvatosan kinyitottam a szemem, és körülnéztem. A mellettem lévő ágyban egy 15 év körüli lány feküdt. Hosszú, szőke haja szabályos arcába lógott. Kíváncsian méregetett engem, majd amikor észrevette, hogy figyelem, kedvesen rám mosolygott. Tényleg, én miért is vagyok itt? A kezem be van kötve. Eltört? Valószínűleg. Uhh, a fejem is sajog. A mellettem lévő lány sérülései viszont elég durvák. Arcát egy hosszú vágás, és kisebb karcolások borítják. Homlokán vastag kötés van, kezét gipszbe rakták. Áhh, nagyon fáradt vagyok, biztos bealtatóztak... De meg sem kérdeztem annak a lánynak a nevét. Mindegy, majd holnap...

                                                          *               *                *

  Beszállok egy ősrégi trabantba és beindítom. Mégis mindenki elismerően nézi a kocsimat a járdáról, sőt elismerő pillantásokat is észreveszek a szemem sarkából. Egy bolt előtt leparkolok. A bejárat előtt  két kis asztalka áll. Az egyiken egy bögre kávé, a másikon egy plüssmaci. Megfogom a bögrét és beleiszom, de rögtön ki is köpöm, mert a keserű íze kávé égeti a torkomat. Megfordulok, de egy idős kopaszodó férfi elém áll, és azt mondja: ,,Ennél többet vártam volna tőled"- és sajnálkozó mosollyal egy kést szúr a hasamba- ,,De már késő..."
  Felébredtem. Élek. Nem haltam meg. Csak egy álom volt, csak egy álom- mondogattam magamban. Félve kinyitottam a szemem, mire egy nő hajolt fölém.
-Ébren vagy?- kérdezte gyengéden.
-Aha- feleltem. Fertőtlenítőszag. Francba.
-Hogy érzed magad?- érdeklődött megint.
-Jól- ez miért kérdezget tőlem? Talán orvos?
-Olyan súlyosak voltak a sérüléseid, úgy aggódtam!- igen, biztos orvos.
-Azt mondták, hogy ha jobban leszel, hazamehetünk, kicsikém!- nézett rám. Hogy mi van? Ez biztos nem orvos!
-Mért nézel így rám, drágám?-sóhajtott a nő. Ki ez, valami távoli rokon, vagy mi? Ránéztem. Rövid, szőke haj, kicsi kék szemek. Kicsit mintha ismerősek lennének a vonásai, de még tuti, hogy nem láttam.
-Mi baj, Lili?- ráncolta össze a szemöldökét. Lili? Az meg ki lehet? Körülnéztem, hátha nem hozzám beszél, de rajtunk kívül csak egy kislány aludt a kórterem végében.
-Jaj, Lili, nem emlékszel rám? Lili, én vagyok az anyukád!
-Mi van?- néztem rá csodálkozva. Hogy lehetne ő az anyám? Még sohasem láttam ezelőtt!
   Ekkor pár ember nyitott a terembe. Egy fehér köpenyes orvos rám nézett.
-Mikor ébredtél fel? Hogy érzed magad? Nem vagy...
-Nem emlékszik rám!- szólt közbe hisztérikus állapotban az állítólagos anyám.
-Aligha lehet, biztosan félrehallott valamit- sóhajtott az orvos.
   Miközben ők vitatkozni kezdtek, körülnéztem. Hol van az a kedvesnek tűnő lány? Az én ágyam volt a terem legszélén, ezért csak egy szomszédos ágy állt az enyém mellett. De az üres. Lehet, hogy meggyógyult? Áhh kár. Mármint nem úgy értem, örülök, hogy meggyógyult, de szívesen beszélgettem volna vele.
  Az orvos mögött egy egész helyes fiút vettem észre, ezért odafordultam. Világosbarna haja fel volt zselézve. Nagy, barna szemeivel engem fürkészett. Elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám.
-Hiányoztál, Lili!- mondta, és a teremben lévő emberekkel mit sem törődve megcsókolt...

Prológus

  Nem engedett el. Persze, hogy nem. Miért engedett volna. Most hiába takarítottam ki az egész házat. Pff... Pedig mondtam, hogy Simonnal megyek! Anyám nagyon bírja Simont. Azt hitte hazudok, vagy mi?! Amikor kimentem, és bevágtam az ajtót, meg se kérdezte, hogy hová megyek. Futni. Mindig futok, ha ideges vagyok. Összeszorítottam a fogaimat, hogy visszatartsam a könnyeimet. Felnéztem a borús égre. Az eső is elkezdett esni. Utálom az esőt. Ráadásul a mindjárt kiszakad a tüdőm. Kitartás, Lili, addig a lámpaoszlopig még el tudsz futni!
  Lihegve nekidőltem egy kerítésnek. Nem, nem tudok odáig elfutni. Egy szánalmas hülye vagyok! Mért mondtam Dórinak, hogy biztos elengednek??? Én voltam az egyik szervező! Most mondhatom vissza az egészet! Mit vártam, hogy az én anyám elenged? Ugyan már! Leültem a vizes járdaszegélyre, és a cipőmet bámultam. Francba, a cipőfűzőm is elszakadt. Mért nem írják ki a homlokomra, hogy LÚZER?
  Lehajoltam, hogy megkössem a megrövidült cipőfűzőt. Dudálnak. Biztos valamelyik barom megint rossz helyen parkolt. Nem lehet, hogy mia...