Ha esetleg valakit érdekelne. Igyekszem majd aktívan írogatni rá, és örülnék néhány látogatónak ;)
2013. január 31., csütörtök
2012. december 24., hétfő
...
Hali!
Üdv újra, kedves olvasóim! (Ha még léteztek egyáltalán.)
Először is: Boldog Karácsonyt! -és újévet, bár az még messze van...- Remélem az ajándékaitok közt akad néhány könyv is :) (Amúgy én zseniálisan jó könyveket kaptam! :D)
Másodszor: Ne nagyon számítsatok a blog folytatására. Nagyon szeretek írni, de... valahogy ez a történetem annyira nem köt le. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy lusta vagyok ahhoz, hogy folytassam. Erősen gondolkoztam rajta, hogy esetleg elkezdenék egy olyan blogot, amin könyvekről írok, de inkább nem ígérnék semmit. Szóval...
Üdv újra, kedves olvasóim! (Ha még léteztek egyáltalán.)
Először is: Boldog Karácsonyt! -és újévet, bár az még messze van...- Remélem az ajándékaitok közt akad néhány könyv is :) (Amúgy én zseniálisan jó könyveket kaptam! :D)
Másodszor: Ne nagyon számítsatok a blog folytatására. Nagyon szeretek írni, de... valahogy ez a történetem annyira nem köt le. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy lusta vagyok ahhoz, hogy folytassam. Erősen gondolkoztam rajta, hogy esetleg elkezdenék egy olyan blogot, amin könyvekről írok, de inkább nem ígérnék semmit. Szóval...
2012. szeptember 24., hétfő
Oszd meg és nyerj könyvet!
Sziasztook! Már megint nem részt hoztam (tudom, egy lusta dög vagyok), hanem a kedvenc blogom írója éppen egy könyvön dolgozik, és emiatt van ez a nyereményjáték. :)
Mesélek neked egy lányról, lerajzolod? A haját fesd vörösre, a szemét szürkére, olyan kavicsszínűre, a pólóját zöldre, a nadrágját kékre. A lelkébe színezz sok-sok érzelmet, keserűt és édest, elhaltat és elevent.
Ha ezzel megvagy, ülj nyugodtan és szemléld néhány percig: figyeld, hogy elevenedik meg előtted az élete, ahogy izzik a sok érzelem...
Aztán cseréld fel a színeket, a külsőt és belsőt: már nem számít sem a szem- és hajszíne, csak a lelkét lesd, a kavicsszürkét, amelyből lassan lángoló vörös lesz...
Ez a lány Violet.
Zenész New Yorkban.
És szerelmes.
Violet Brightmore sikeres, fiatal énekesnő, aki érdekes munkája ellenére minden egyes napját ugyanolyan monoton menetben tölti: munkába megy, bedob egy kávét, este koncertre indul, de a nap végén pontosan ugyanolyan magányosan hajtja álomra a fejét, ahogy reggel ébredt. Egészen addig, amíg...
Érdekel egy zenés, romantikus, humoros regény szerethető karakterekkel és bárkivel előfordulható élethelyzettel? Akkor kijelenthetem: megtaláltad, amit kerestél!
Ez a Három akkord az élet.
Már a célegyenesben: nemsokára megjelenik könyvben is!
További információkért, különlegességekért, részletekért látogasd meg az alábbi Facebook oldalt: www.facebook.com/sarkozi.erika
BabyAngel:
„Erős jellemek, katartikus pillanatok, cselszövések, megtört érzelmek, ármányok és mindemellett szerelmek is megbújnak a sorok között, mindazonáltal pedig a karaktereidben is! Szemet gyönyörködtető, ahogy az emberi jellem színes skáláját mindvégig felvonultatod előttünk, mi pedig ezáltal igenis gazdagabbnak mondhatjuk magunkat! (...) Aki egyszer is beleéli magát majd Violet szerepébe, garantálom, hogy nem akar majd többé kibújni belőle, hiszen mindent megtalálhat ennek a lánynak a lelkében. A kitartást, a barátságot, a szerelmet, a sikert, mindezek mellett pedig remekül megfér a csalódottság, a bánat, a bukás. (...) Kinőttünk már a tündérmesékből, s talán mind tudjuk, hogy nincs élet buktatók nélkül.”
Liz:
„Nem tudom, hogyan kell elkezdeni egy ajánlót, de azt tudom, hogy már tűkön ülve várom, hogy végre kezemben tarthassam a Három akkord az élet teljes életnagyságú, nyomtatott, bekötött – és természetesen dedikált – változatát. Ugyan, csak keveset tudok – egyelőre – a történet tartalmáról, de egy valamit biztosan elmondhatok: imádnivaló karakterekkel van tele. És mivel nem utalhatok sejtelmesen arra, milyen szerelmi háromszögek bonyolódnak a könyvben, vagy mennyire imádom Violet Brightmore kapcsolatát egy bizonyos Derek Goldhawk nevű szépfiúval (és ott van még Colin is, akit szintén szeretni kell, mert csak), így arról szeretnék elsősorban írni, hogy mennyire, de mennyire büszke vagyok rád, Nilla.
Talán kevesen mondhatják el magukról ugyanazt, amit én: Nilla az én mentorom, tanítóm és némiképp a példaképem. Talán soha, de soha nem jutok el odáig, ahol most tartok, ha nem jön ő a kritikáival, a véleményeivel és páratlan támogatásával. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy Nilla az egyik legtehetségesebb elsőkönyves író e kerek világban, akivel valaha találkoztam. Nemcsak sokoldalú stílusa, helyénvaló humora, választékos szóhasználata, fogalmazása és fantáziája teszi olyan különlegessé, de mindaz a tudás és intelligencia is, melynek egy részét én magam is eltanulhattam tőle. (...) Na, de a lényeg lényege: mindenki rohanjon, és szerezze befelé a Három akkord az életet, amint és amilyen gyorsan csak tudja, mert kötelező olvasmány! Csak jobb, mint az Antigoné vagy a Rómeó és Júlia... Sokkal jobb...”
Evelyn:
„Ezt a történetet olyan embereknek ajánlom, akik végtelen álmodozók, imádják a vicces, mégis határtalanul romantikus történeteket, s mindenekelőtt a zene fontos része a lényüknek. A filmeket is gyakran az ember a cím vagy akár a dal alapján választja, nos, mondhatjuk, hogy ez nem egy átlagos "film", hisz a szerelem a zenével egyesül, mely nemcsak a címben, hanem a direkt a könyvhöz írott versekben, dalokban is tükröződik.
Nem azt mondom, hogy nincs még több száz remek történet, mert igenis, van! De hisz kérem szépen, minden tele van misztikummal, mi van a való élettel? Abból ki táplálkozik?
Vannak több ezren, akik olyan ajánlásokat tesznek, melyben leírják a – kiszakadás a való életből – effektust. De az emberek többségének rejtett tanácsok, támaszok kellenek, és ez a könyv tökéletes példa.”
Ha TE is csatlakozni szeretnél a játékhoz, hogy megnyerhesd a könyvet a végén, látogasd meg a www.valoszinutlen.blogspot.comwebhelyet, és nézd meg a feltételeket!
Vagy like-olj itt: www.facebook.com/sarkozi.erika
2012. szeptember 20., csütörtök
Díj :)
Naszóval. Kaptam egy ilyen díjat Dottyától, akinek nagyon köszönöm <3
1. Tedd ki a díjat!
Oké:)
2. Írj magadról 5 dolgot!:
-Naaaagyon szeretem a Mentalista című sorozatot <3
-Valamikor meg szeretnék tanulni izlandiul és/vagy szeretnék kimenni Izlandra :)
-A kedvenc gyümölcsöm a nektarin (nyami)
-Szeretem az olyan vörös pöttyös könyveket, amik nem vámpírosak (pl. Árnyékvilág, Mentsük meg Júliát, stb)
- Mivel ugye elkezdődött a suli, még kevesebb időm van blogot írni :/
3. Jelölj meg három embert!
Amúgy a kövi fejezetet már elkezdtem írni, de nagyon lassan haladok vele :/
2012. szeptember 17., hétfő
7. Fejezet
-Neee -suttogta. -Csak Dórit ne...
-Miért, ki ez a Dóri? Egy őrült tömeggyilkos? -kérdeztem, mire Vera elhaló hangon felkuncogott. Bár ez a ,,kuncogás" inkább halálhörgésre emlékeztetett. -De tényleg, ki ő?
Vera legyintett. Furdalt a kíváncsiság, de látszott rajta, hogy nem akarja elmondani, ezért inkább nem nyaggattam. Vera egy idő után meg sem mozdult, csak bambult maga elé. Kicsit kínosnak éreztem, hogy így nem beszélünk, vagy ilyesmi, emiatt hogy legalább csináljak valamit, visszaraktam a mobilomat a táskámba.
-Már mész is? -kérdezte félénken.
-Ööö, nem -ráztam meg a fejem.
-Oké -fújta ki a levegőt. -Akkor megnézzük a New Moon -t is?
-Persze -nevettem fel. -Újhold?
-Aham. A Twilight második része -mosolyodott el ő is.
-És legalább van olyan jó, mint a Twilight?
-Háát, nehéz dönteni, de nekem az 1. rész jobban tetszett- vonogatta a vállát..- De szerinted tényleg nem jó?
-Nem azt mondtam, hogy nem jó... Csak azt, hogy olyan furi.
-Pedig régen ez volt a kedvenc filmünk.
-Igen?
-Igen. Nem hiszed el? -csodálkozott.
-De, csak... Mindegy -legyintettem.
Csöngettek.
-Megyek, megnézem, hogy ki az -állt fel.
-Vera? Azt hiszem, Dóri lesz az.
-Ó. Akkor inkább maradok -ajtócsapódást hallottunk, mire kérdőn Verára néztem. -Akkor szerintem mégsem Dóri az, hanem csak az apukám jött haza.
-Ja -bólogattam.
-Szia, apuuuu! -ordította, és szerintem nem csak a másik szobában, a szomszédos országokban is hallották.
Válasz nem érkezett, helyette egy lány lépette a szobába. Rövid, festett vörös (vagy inkább piros?) haja volt, meg feltűnő sminkje, és biztos voltam benne, hogy ez nem Vera apukája.
-Hahh, azt hitted, hogy az idióta apád vagyok? -húzta fel az ívelt és nagyon, nagyon vékony szemöldökét.
-Dóri? -szólalt meg halkan Vera. -Mit... Mit keresel itt?
-Hívtatok, ezért jöttem -biccentett felém a lány, ezek szerint Dóri, mire Vera a sírás határán elkerekedett szemekkel nézett rám.
-De hát nem is hívtunk! -mondtam határozottan.
-Lili, ne játszd a hülyét -nézett rám lesújtóan. -Gyere, menjünk innen, hányingerem van ettől a helytől.
-Hogy jutottál be? -vágott bele a válaszomba Vera cérnavékony hangon.
-Nyitva hagytad az ajtót, te barom -felelt, és azt hiszem, ha gyilkolni tudott volna a tekintetével, Vera már rég halott lett volna. -Akkor jössz?
-Nem -válaszoltam, mert ezt nyilvánvalóan nekem címezte, annak ellenére, hogy közben előkapta a mobilját és beírt valamit. De amikor megszólaltam, megállt a keze, és lassan felemelte a fejét.
-Nem? Tehát átpártolsz... ehhez?
-Igen! -emeltem fel a hangom. -És most tűnj innen!
Dóri szó nélkül megfordult és kiment. Egyszer nézett csak vissza, és tekintetét az enyémbe fúrta. Pillantásával azt üzente: ,,ezt még megbánod!". Komolyan, lehet, hogy nehéz elhinni, de tisztán hallottam a fejemben.De valószínűleg hallucináltam. Vagy csak teljesen meghülyültem, amikor elütött az az autó.
-Ömm... Szerintem nem tudja, hogy amnéziád van -nézte Vera az előbb becsukódott ajtót.
-Szerintem sem -ráztam meg a fejem.
-Figyi... Nem lehetne elhalasztani ezt a filmnézést? Nagyon fáj a fejem.
-Ez azt jelenti, hogy menjek el?
-Ühüm -bólogatott szomorúan.
-Akkor szia... És jobbulást! -vettem a vállamra a táskám, és kimentem a házból.
Kicsit nehéz volt hazatalálni, mert bolyongtam egy ideig az utcákban, már az is megfordult a fejemben, hogy becsöngetek valahová eligazításért, de aztán megláttam a sulit, és onnan már egész hamar megtaláltam a házunkat. Kulcsom nem volt (vagy legalábbis nem tudtam róla), ezért becsöngettem. Anyukám jött ajtót nyitni.
-Milyen volt a suli? -kérdezte. Lisztes volt az arca, biztos valamit sütött/ főzött amikor megérkeztem.
-Jó -húztam el a szám, mire ő olyan ,,anyukásan" felnevetett.
-Hát ez nem volt meggyőző -mosolygott rám. -Na, mindegy. Még eléggé sokára lesz kész a vacsora, ezért szólj, ha éhes vagy!
-Oké! -bólintottam, majd bementem a házba. A szobámba érve leültem az ágyra. Mivel nagyjából semmihez nem volt kedvem, lefeküdtem, és az élet értelmén töprengtem. Igazából nem jutottam semmire, de legalább estéig lefoglaltam magam ezzel, és csak akkor mentem le, amikor az anyám szólt, hogy kész a vacsi.
Kedvtelenül maszatoltam szét a tányéromban a krumplipürét (pedig amúgy finom volt). Emiatt a szüleim aggódva összenéztek, és így csendben kommunikáltak egymással. De jó, hogy én az ilyen beszélgetésekből kimaradok...
-Nem ízlik a krumpli, Lili? -kérdezte az anyám.
-De, finom... -válaszoltam.
-És valami baj van? -tért a lényegre.
-Nem. Csak éppen azon gondolkoztam, hogy nem lett volna jobb, hogyha amikor elütött az a autó, rögtön meghaltam volna -mondtam. Igazából Dóri járt a fejemben, de róla nem akartam beszélni. Persze amúgy ez a ,,vajon miért nem haltam meg?" dolog is megfordult a fejemben, csak még korábban.
-Te jó ég, Lili! -kapta a szája elé a kezét az anyám. -Attól tartok, hogy el kell vinnünk téged pszichológushoz.
-Pszichológushoz?! -akadt meg a torkomon az a kevéske krumpli.
-Lili, muszáj -közölte velem. -de nem csak amiatt a butaság miatt, amit az előbb mondtál. Enélkül is el kell menned hozzá.
-De akkor is! Dilidoki? Hozzám? Minek?! -háborodtam fel. -Talán nem vagyok nektek elég normális? -tettem hozzá, de a többesszám nem volt direkt, ugyanis az apukám egyszer sem szólalt meg, csak csendben ette a vacsorát.
-Nem, Lili, te teljesen normális vagy. De az élet még emlékekkel együtt is nehéz. És a pszichológus csak segítene... Hogy értsd, hogy mi történik körülötted.
-Ezt a szöveget órák óta gyakorlod, vagy szabadidődben pszichológusnak készülsz? -vágtam rá sértetten. -Na jó, nem érdekel. Felmegyek a szobámba.
* * *
Zuhanyzás után az ágyamon fekve megint elgondolkoztam. Ezt... tulajdonképpen mért is csináltam? Hiszen a szüleim csak jót akartak nekem. Vajon mindig ilyen rémesen hisztis voltam?
Tényleg mindenkinek jobb lett volna, ha inkább meghalok. A szüleimnek, Verának, Simonnak, az osztálytársaimnak... És ha emlékeznék azokra az emberekre, akiket valaha is megbántottam, őket is felsorolnám. De hát így még bocsánatot sem tudok kérni.
Efféle ,,kedves" gondolatok miatt sokáig nem tudtam elaludni. Éjfél körül úgy hallottam, hogy valaki az ajtómon végighúzza a körmét. Viszont nem mertem kikelni az ágyból, mert azt hittem, hogy a Halál jött el értem.
-Már mész is? -kérdezte félénken.
-Ööö, nem -ráztam meg a fejem.
-Oké -fújta ki a levegőt. -Akkor megnézzük a New Moon -t is?
-Persze -nevettem fel. -Újhold?
-Aham. A Twilight második része -mosolyodott el ő is.
-És legalább van olyan jó, mint a Twilight?
-Háát, nehéz dönteni, de nekem az 1. rész jobban tetszett- vonogatta a vállát..- De szerinted tényleg nem jó?
-Nem azt mondtam, hogy nem jó... Csak azt, hogy olyan furi.
-Pedig régen ez volt a kedvenc filmünk.
-Igen?
-Igen. Nem hiszed el? -csodálkozott.
-De, csak... Mindegy -legyintettem.
Csöngettek.
-Megyek, megnézem, hogy ki az -állt fel.
-Vera? Azt hiszem, Dóri lesz az.
-Ó. Akkor inkább maradok -ajtócsapódást hallottunk, mire kérdőn Verára néztem. -Akkor szerintem mégsem Dóri az, hanem csak az apukám jött haza.
-Ja -bólogattam.
-Szia, apuuuu! -ordította, és szerintem nem csak a másik szobában, a szomszédos országokban is hallották.
Válasz nem érkezett, helyette egy lány lépette a szobába. Rövid, festett vörös (vagy inkább piros?) haja volt, meg feltűnő sminkje, és biztos voltam benne, hogy ez nem Vera apukája.
-Hahh, azt hitted, hogy az idióta apád vagyok? -húzta fel az ívelt és nagyon, nagyon vékony szemöldökét.
-Dóri? -szólalt meg halkan Vera. -Mit... Mit keresel itt?
-Hívtatok, ezért jöttem -biccentett felém a lány, ezek szerint Dóri, mire Vera a sírás határán elkerekedett szemekkel nézett rám.
-De hát nem is hívtunk! -mondtam határozottan.
-Lili, ne játszd a hülyét -nézett rám lesújtóan. -Gyere, menjünk innen, hányingerem van ettől a helytől.
-Hogy jutottál be? -vágott bele a válaszomba Vera cérnavékony hangon.
-Nyitva hagytad az ajtót, te barom -felelt, és azt hiszem, ha gyilkolni tudott volna a tekintetével, Vera már rég halott lett volna. -Akkor jössz?
-Nem -válaszoltam, mert ezt nyilvánvalóan nekem címezte, annak ellenére, hogy közben előkapta a mobilját és beírt valamit. De amikor megszólaltam, megállt a keze, és lassan felemelte a fejét.
-Nem? Tehát átpártolsz... ehhez?
-Igen! -emeltem fel a hangom. -És most tűnj innen!
Dóri szó nélkül megfordult és kiment. Egyszer nézett csak vissza, és tekintetét az enyémbe fúrta. Pillantásával azt üzente: ,,ezt még megbánod!". Komolyan, lehet, hogy nehéz elhinni, de tisztán hallottam a fejemben.De valószínűleg hallucináltam. Vagy csak teljesen meghülyültem, amikor elütött az az autó.
-Ömm... Szerintem nem tudja, hogy amnéziád van -nézte Vera az előbb becsukódott ajtót.
-Szerintem sem -ráztam meg a fejem.
-Figyi... Nem lehetne elhalasztani ezt a filmnézést? Nagyon fáj a fejem.
-Ez azt jelenti, hogy menjek el?
-Ühüm -bólogatott szomorúan.
-Akkor szia... És jobbulást! -vettem a vállamra a táskám, és kimentem a házból.
Kicsit nehéz volt hazatalálni, mert bolyongtam egy ideig az utcákban, már az is megfordult a fejemben, hogy becsöngetek valahová eligazításért, de aztán megláttam a sulit, és onnan már egész hamar megtaláltam a házunkat. Kulcsom nem volt (vagy legalábbis nem tudtam róla), ezért becsöngettem. Anyukám jött ajtót nyitni.
-Milyen volt a suli? -kérdezte. Lisztes volt az arca, biztos valamit sütött/ főzött amikor megérkeztem.
-Jó -húztam el a szám, mire ő olyan ,,anyukásan" felnevetett.
-Hát ez nem volt meggyőző -mosolygott rám. -Na, mindegy. Még eléggé sokára lesz kész a vacsora, ezért szólj, ha éhes vagy!
-Oké! -bólintottam, majd bementem a házba. A szobámba érve leültem az ágyra. Mivel nagyjából semmihez nem volt kedvem, lefeküdtem, és az élet értelmén töprengtem. Igazából nem jutottam semmire, de legalább estéig lefoglaltam magam ezzel, és csak akkor mentem le, amikor az anyám szólt, hogy kész a vacsi.
Kedvtelenül maszatoltam szét a tányéromban a krumplipürét (pedig amúgy finom volt). Emiatt a szüleim aggódva összenéztek, és így csendben kommunikáltak egymással. De jó, hogy én az ilyen beszélgetésekből kimaradok...
-Nem ízlik a krumpli, Lili? -kérdezte az anyám.
-De, finom... -válaszoltam.
-És valami baj van? -tért a lényegre.
-Nem. Csak éppen azon gondolkoztam, hogy nem lett volna jobb, hogyha amikor elütött az a autó, rögtön meghaltam volna -mondtam. Igazából Dóri járt a fejemben, de róla nem akartam beszélni. Persze amúgy ez a ,,vajon miért nem haltam meg?" dolog is megfordult a fejemben, csak még korábban.
-Te jó ég, Lili! -kapta a szája elé a kezét az anyám. -Attól tartok, hogy el kell vinnünk téged pszichológushoz.
-Pszichológushoz?! -akadt meg a torkomon az a kevéske krumpli.
-Lili, muszáj -közölte velem. -de nem csak amiatt a butaság miatt, amit az előbb mondtál. Enélkül is el kell menned hozzá.
-De akkor is! Dilidoki? Hozzám? Minek?! -háborodtam fel. -Talán nem vagyok nektek elég normális? -tettem hozzá, de a többesszám nem volt direkt, ugyanis az apukám egyszer sem szólalt meg, csak csendben ette a vacsorát.
-Nem, Lili, te teljesen normális vagy. De az élet még emlékekkel együtt is nehéz. És a pszichológus csak segítene... Hogy értsd, hogy mi történik körülötted.
-Ezt a szöveget órák óta gyakorlod, vagy szabadidődben pszichológusnak készülsz? -vágtam rá sértetten. -Na jó, nem érdekel. Felmegyek a szobámba.
* * *
Zuhanyzás után az ágyamon fekve megint elgondolkoztam. Ezt... tulajdonképpen mért is csináltam? Hiszen a szüleim csak jót akartak nekem. Vajon mindig ilyen rémesen hisztis voltam?
Tényleg mindenkinek jobb lett volna, ha inkább meghalok. A szüleimnek, Verának, Simonnak, az osztálytársaimnak... És ha emlékeznék azokra az emberekre, akiket valaha is megbántottam, őket is felsorolnám. De hát így még bocsánatot sem tudok kérni.
Efféle ,,kedves" gondolatok miatt sokáig nem tudtam elaludni. Éjfél körül úgy hallottam, hogy valaki az ajtómon végighúzza a körmét. Viszont nem mertem kikelni az ágyból, mert azt hittem, hogy a Halál jött el értem.
2012. szeptember 9., vasárnap
6. Fejezet
Bocsi, hogy ilyen rémesen sokat kellett várni rá :( Mostantól igyekszem gyorsabban megírni a fejezeteket, ígérem:) Jó olvasást!
Lehunyta a szemét, és közelebb hajolt az arcomhoz... Pörögni kezdett az agyam. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. Azok után, hogy otthagyott és került, nem. Már alig pár másodpercem kigondolni, hogy pofon vágjam, vagy esetleg tökön rúgjam, mert már szinte éreztem a leheletét a számon...
-Lili, nem ak... -kiáltott vissza Vera a suli kapujából, de amikor észrevette, mire készül Levi, gyorsan lesütötte a szemét, és hozzátette: -Jaj, bocsi, nem akartam semmit megzavarni -mondta, majd sietős léptekkel elindult.
-Ne, Vera várj! -kiabáltam neki, és utána szaladtam, otthagyva Levit. A szemem sarkából még láttam, hogy döbbenten pislog rám, de mégsem szólalt meg. De nem is baj, nem volt kedvem magyarázkodni. Vera nem állt meg, de lelassított, hogy be tudjam érni.
-Vera, én... -kezdtem volna, de elakadt a hangom. Reméltem, hogy csak képzeltem a szemében a könnycseppeket, de azért rákérdeztem:
-Mi a baj, Vera? -aggódva magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
-Tényleg nem emlékszel arra sem? -szipogta. -Arra, hogy Levi...
Zokogásban tört ki, amitől nem tudta folytatni.
-Sss, semmi baj sincs, nyugodj meg... -ültettem le a járdaszegélyre. Amíg szipogott, én agyaltam, hogy mit is akart mondani. Levi? Mi van Levivel? És miért most sír? Egész nap olyan boldognak tűnt. Azzal kapcsolatos, hogy Levi meg akart csókolni? Nem lehet, hogy...
-Verának Levi tetszik? -mondtam, talán kicsit túl hangosan, mert ő szomorúan rám nézett és bólintott. -Jajj Vera, Verám, nem történt köztünk semmi!
-Azon kívül, hogy csókolóztatok? -kérdezett vissza a sírástól még rekedtes hangon.
-Nem is... Nem csókolóztunk! Pontosabban ő meg akart csókolni, de én éppen megütöttem volna, amikor te visszajöttél. Ráadásul nem...
-Ne folytasd, hiszek neked. De csak mert új Lili tisztalappal indul, és remélhetőleg nem hazudik -mosolyodott el halványan, letörölve pulcsijával a könnyeit, és felpattant. Mivel újra vidámnak tűnt, nem akartam rákérdezni erre a ,,tiszta lap" -os dologra, de elhatároztam, hogy még szóba fogom hozni.
-Szóval, Lili, arra gondoltam, hogy átmehetnénk hozzám és tarthatnánk filmnézős délutánt. Egy csomó csipszet zabálnánk, megnéznénk a kedvenc filmjeinket, meg ilyenek... És lehet, hogy emlékezni fogsz valamire emiatt. Benne vagy?
-Ööö, oké... -válaszoltam. Nem akartam lelombozni azzal, hogy igazából a délutánt azzal akartam tölteni, hogy átkutatom a szobám, és próbálom megismerni a régi énem. De ha ez neki ilyen fontos, felőlem legyen.
Útban hozzájuk Verának igen beszédes kedve volt. Nekem elég volt csak néhány ,,aha, szerintem is" -t hozzászólogatnom. Igaz, hogy nagyrészt figyeltem, de azért elég sokszor elkalandozott a figyelmem, és pár perc múlva nem tudtam felidézni a beszélgetés előző témáját.
Amikor odaértünk gyorsan küldtem egy SMS -t az anyámnak, hogy estig ne várjon haza, aztán Verához fordultam, amíg ő a kulccsal babrált.
-Na, és mit fogunk nézni?
-Te mit akarsz nézni? -nézett rám kíváncsian. Kérdését egy amolyan ,,ez-most-komoly?" szemöldökfelhúzós pillantással jutalmaztam, ami miatt halkan elnevette magát.
-Tényleg nem emlékszel semmire? Egy filmre sem?
-Asszem nem... De nem ülünk le? Már kicsit fáj a lábam.
-Ja, de... Akkor kezdjük rögtön el egy filmet. Mit szólnál aaa... -az A -t hosszúra nyújtotta, cinkosan rám nézett, vett egy nagy levegőt és folytatta. -Twilight -hoz?
Pár pillanatig töprengve néztem rá.
-Alkony? Vagy mi...? -kérdeztem tőle összehúzott szemöldökkel.
-Neem, magyarul Alkonyat!
-Hát oké -vontam meg a vállam.
-De várj csak... Erre emlékszel? -csillant fel a szeme. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy ,,igen, Vera, emlékszem", mert olyan reménykedve nézett rám, hátha sikerült eszembe juttatni valamit. De mi értelme lett volna hazudni?
-Nem. Csak angolul mondtad, én meg lefordítottam.
-Ó -húzta el a száját. -De! Tudsz angolul.
-Beszélni sem felejtettem el...
-Igaz. Te voltál a legjobb angolos. Gyere! -fogta meg a kezem és a szobájába vezetett. Viszonylag kicsi, de otthonos szobája volt. Krémszínű fal világosbarna bútorok...
-Hűűű -vettem észre az ággyal szemben egy hatalmas tévét.
-Ugyi? A szülinapomra kaptam -vigyorgott Vera. -Nya, kezdjük a filmet! Hozok popcorn- t.
Vera kiment a szobából, én meg tanácstalanul körbenéztem. Vajon nagyon pofátlanság, ha leülök az egyetlen fotelba? -gondoltam. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy igen, ezért inkább lehuppantam a szőnyegre.
-Itt vagyok -lépett be Vera pár perc múlva egy tál gőzölgő popcornnal a kezében, majd beindította a filmet, és leült mellém. Őszintén szólva nem nagyon nyűgözött le ez a vámpíros story, amikor befejeződött, ezt meg is osztottam Verával.
-Hogy hogy nem tetszett? -kerekedett el a szeme.
-Nem azt mondtam, hogy nem tetszett! -próbáltam mentegetőzni.- Csak...
A telefonom csörgése szakított félbe, amit mellesleg egyáltalán nem bántam. Gyorsan kivettem a táskámból a mobilt és ránéztem a kijelzőre, miszerint Dóri hívott. Bocsánatkérőn Verára néztem.
-Vedd csak fel -legyintett.
-Halló? -szóltam bele a mobilba.
-Szia, Lili, hol vagy? -kérdezte tőlem egy magas, de határozott hang.
-Ööö, Veránál- kijelentésemre ez a Dóri hangos röhögésben tört ki.
-Veránál? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy ,, nem érek rá, könyvtárban vagyok"! -mondta, még inig nevetős hangon. -Mindegy, odamegyek.
És válaszra sem várva lerakta. Tanácstalanul Verára pillantottam.
-Minden oké? -kérdezte.
-Ja. Ki az a Dóri?
-Miért? -hangja gyanakvó volt, amitől kicsit megijedtem.
-Ő hívott és amikor említettem neki, hogy nálad vagyok, azt mondta, hogy idejön.
-Neee -suttogta rémülten. -Csak Dórit ne...
Lehunyta a szemét, és közelebb hajolt az arcomhoz... Pörögni kezdett az agyam. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. Azok után, hogy otthagyott és került, nem. Már alig pár másodpercem kigondolni, hogy pofon vágjam, vagy esetleg tökön rúgjam, mert már szinte éreztem a leheletét a számon...
-Lili, nem ak... -kiáltott vissza Vera a suli kapujából, de amikor észrevette, mire készül Levi, gyorsan lesütötte a szemét, és hozzátette: -Jaj, bocsi, nem akartam semmit megzavarni -mondta, majd sietős léptekkel elindult.
-Ne, Vera várj! -kiabáltam neki, és utána szaladtam, otthagyva Levit. A szemem sarkából még láttam, hogy döbbenten pislog rám, de mégsem szólalt meg. De nem is baj, nem volt kedvem magyarázkodni. Vera nem állt meg, de lelassított, hogy be tudjam érni.
-Vera, én... -kezdtem volna, de elakadt a hangom. Reméltem, hogy csak képzeltem a szemében a könnycseppeket, de azért rákérdeztem:
-Mi a baj, Vera? -aggódva magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
-Tényleg nem emlékszel arra sem? -szipogta. -Arra, hogy Levi...
Zokogásban tört ki, amitől nem tudta folytatni.
-Sss, semmi baj sincs, nyugodj meg... -ültettem le a járdaszegélyre. Amíg szipogott, én agyaltam, hogy mit is akart mondani. Levi? Mi van Levivel? És miért most sír? Egész nap olyan boldognak tűnt. Azzal kapcsolatos, hogy Levi meg akart csókolni? Nem lehet, hogy...
-Verának Levi tetszik? -mondtam, talán kicsit túl hangosan, mert ő szomorúan rám nézett és bólintott. -Jajj Vera, Verám, nem történt köztünk semmi!
-Azon kívül, hogy csókolóztatok? -kérdezett vissza a sírástól még rekedtes hangon.
-Nem is... Nem csókolóztunk! Pontosabban ő meg akart csókolni, de én éppen megütöttem volna, amikor te visszajöttél. Ráadásul nem...
-Ne folytasd, hiszek neked. De csak mert új Lili tisztalappal indul, és remélhetőleg nem hazudik -mosolyodott el halványan, letörölve pulcsijával a könnyeit, és felpattant. Mivel újra vidámnak tűnt, nem akartam rákérdezni erre a ,,tiszta lap" -os dologra, de elhatároztam, hogy még szóba fogom hozni.
-Szóval, Lili, arra gondoltam, hogy átmehetnénk hozzám és tarthatnánk filmnézős délutánt. Egy csomó csipszet zabálnánk, megnéznénk a kedvenc filmjeinket, meg ilyenek... És lehet, hogy emlékezni fogsz valamire emiatt. Benne vagy?
-Ööö, oké... -válaszoltam. Nem akartam lelombozni azzal, hogy igazából a délutánt azzal akartam tölteni, hogy átkutatom a szobám, és próbálom megismerni a régi énem. De ha ez neki ilyen fontos, felőlem legyen.
Útban hozzájuk Verának igen beszédes kedve volt. Nekem elég volt csak néhány ,,aha, szerintem is" -t hozzászólogatnom. Igaz, hogy nagyrészt figyeltem, de azért elég sokszor elkalandozott a figyelmem, és pár perc múlva nem tudtam felidézni a beszélgetés előző témáját.
Amikor odaértünk gyorsan küldtem egy SMS -t az anyámnak, hogy estig ne várjon haza, aztán Verához fordultam, amíg ő a kulccsal babrált.
-Na, és mit fogunk nézni?
-Te mit akarsz nézni? -nézett rám kíváncsian. Kérdését egy amolyan ,,ez-most-komoly?" szemöldökfelhúzós pillantással jutalmaztam, ami miatt halkan elnevette magát.
-Tényleg nem emlékszel semmire? Egy filmre sem?
-Asszem nem... De nem ülünk le? Már kicsit fáj a lábam.
-Ja, de... Akkor kezdjük rögtön el egy filmet. Mit szólnál aaa... -az A -t hosszúra nyújtotta, cinkosan rám nézett, vett egy nagy levegőt és folytatta. -Twilight -hoz?
Pár pillanatig töprengve néztem rá.
-Alkony? Vagy mi...? -kérdeztem tőle összehúzott szemöldökkel.
-Neem, magyarul Alkonyat!
-Hát oké -vontam meg a vállam.
-De várj csak... Erre emlékszel? -csillant fel a szeme. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy ,,igen, Vera, emlékszem", mert olyan reménykedve nézett rám, hátha sikerült eszembe juttatni valamit. De mi értelme lett volna hazudni?
-Nem. Csak angolul mondtad, én meg lefordítottam.
-Ó -húzta el a száját. -De! Tudsz angolul.
-Beszélni sem felejtettem el...
-Igaz. Te voltál a legjobb angolos. Gyere! -fogta meg a kezem és a szobájába vezetett. Viszonylag kicsi, de otthonos szobája volt. Krémszínű fal világosbarna bútorok...
-Hűűű -vettem észre az ággyal szemben egy hatalmas tévét.
-Ugyi? A szülinapomra kaptam -vigyorgott Vera. -Nya, kezdjük a filmet! Hozok popcorn- t.
Vera kiment a szobából, én meg tanácstalanul körbenéztem. Vajon nagyon pofátlanság, ha leülök az egyetlen fotelba? -gondoltam. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy igen, ezért inkább lehuppantam a szőnyegre.
-Itt vagyok -lépett be Vera pár perc múlva egy tál gőzölgő popcornnal a kezében, majd beindította a filmet, és leült mellém. Őszintén szólva nem nagyon nyűgözött le ez a vámpíros story, amikor befejeződött, ezt meg is osztottam Verával.
-Hogy hogy nem tetszett? -kerekedett el a szeme.
-Nem azt mondtam, hogy nem tetszett! -próbáltam mentegetőzni.- Csak...
A telefonom csörgése szakított félbe, amit mellesleg egyáltalán nem bántam. Gyorsan kivettem a táskámból a mobilt és ránéztem a kijelzőre, miszerint Dóri hívott. Bocsánatkérőn Verára néztem.
-Vedd csak fel -legyintett.
-Halló? -szóltam bele a mobilba.
-Szia, Lili, hol vagy? -kérdezte tőlem egy magas, de határozott hang.
-Ööö, Veránál- kijelentésemre ez a Dóri hangos röhögésben tört ki.
-Veránál? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy ,, nem érek rá, könyvtárban vagyok"! -mondta, még inig nevetős hangon. -Mindegy, odamegyek.
És válaszra sem várva lerakta. Tanácstalanul Verára pillantottam.
-Minden oké? -kérdezte.
-Ja. Ki az a Dóri?
-Miért? -hangja gyanakvó volt, amitől kicsit megijedtem.
-Ő hívott és amikor említettem neki, hogy nálad vagyok, azt mondta, hogy idejön.
-Neee -suttogta rémülten. -Csak Dórit ne...
2012. augusztus 25., szombat
Szünet:(
Attól tartok, hogy egy időre (vagy talán örökre) szünetelni fogom a blogot. Bocsánatot kérek azoktól akik olvasták, de:
1. Alig van időm írni.
2. Amikor van rá időm, akkor nincs ihletem.
3. Nagyon kevesen olvasták.
Hátakkor... Sziasztok:)
1. Alig van időm írni.
2. Amikor van rá időm, akkor nincs ihletem.
3. Nagyon kevesen olvasták.
Hátakkor... Sziasztok:)
2012. augusztus 13., hétfő
Díj:)
A szabályokról:
- Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
- A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
- 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
- 11 embert meg kell jelölni és linkelni
- Nincs visszaadás/visszajelölés
Kérdéseim:
Magamról:
1. Mindig is itáltam magamról bemutatkozást írni >.<
2.Majdnem egy hónapja lettem 13 éves.
3. 3 tesóm van.
4. És van egy ikertestvérem (Zsuzsi)
5. A kedvenc sorozatom a Mentalista <3
6. 2 és fél éve cserkészkedem.
7. Szeretek olvasni, gépezni, énekelni, írni, stb.
8. Szeretnék eljutni egyszer Párizsba ^^
9. Írás közben gyakran van ihlethiányom.
10. Van egy dzsungáriai törpehörcsögöm (Mandula), akit mostanában eléggé elhanyagolok :((
11. Sokszor kezdtem könyvet írni, de sosem volt hozzá türelmem.
Kérdések-válaszok
Bori kérdései:
-Példaképed? Nincsen:(
-Ha választanál, akkor India, vagy Kína? India
-Idősebb korodban el szeretnél költözni külföldre? Inkább nem :)
-Kedvenc idézeted? Konkrétan egy kedvenc idézetem nincsen, és az idézeteket, amiket olvasok és tetszenek, mindig elfelejtem >.<
-Kedvenc színészed? Johnny Depp <3
-Játszol valamilyen hangszeren?(Ha igen min? Ha nem zenélsz, min szeretnél?) Gitáron.
-Gondolkoztál már azon, hogy nem írod tovább a blogod? Elég sokszor :/
-Milyen szakmát szeretnél felnőtt korodban? Erre még nem tudok válaszolni, majd meglátjuk
-Ki a kedvenc szereplőd a szentjohannagimiből? Ömm mindenkit szeretek a Szjg-ből, de talán Dave, és Cortez
-Voltál már szerelmes Cortezbe, ami közben olvastad a könyvet? Ki nem? ;)
-Egy legjobb barát, és sok ismerős, vagy több barát, de egy igaz sem? Egy legjobb barát és sok nagyon jó barát :)
Mi ösztönzött arra,hogy elkezdd írni a blogodat? Ez a történet régóta kerekedett, bennem, de egyik nap úgy ébredtem fel, hogy na, ezt muszáj leírnom, és aztán megcsináltam blognak is.
Mi a 3 jó tulajdonságod? Ha lehet akkor erre a két kérdésre nem válaszolnék, mert a jónál egoista, a rossznál nagyon önkritikus tulajdonságokat írnék :)
Mi a 3 rossz tulajdonságod?
Szeretnél írással foglalkozni? Hááát, szeretnék, de nem hiszem hogy író leszek
Mióta írsz? Már ovi óta tudok írni :DD mármint a blogomat? Júniusban kezdtem.
Kb hány blogot olvasol? 4-et, többre nincs időm.
Gondolkodtál már azon,hogy abbahagyod az írást? Szerintem mindenki, aki ír gondolt már erre :/
Nálad mi a tipikus "álom pasi"? Cortez , Zsolti és még... talán Zsák összegyúrása.
Kedvenc gyümölcsöd? Mindig más, most a nektarin.
Kedvenc színed? Piros
Szerinted melyik jobb?Színes,boldogabb megjelenés,vagy egyhangú,unalmasabb,de elegáns? Az 1.
Szeretnél írással foglalkozni? Hááát, szeretnék, de nem hiszem hogy író leszek
Mióta írsz? Már ovi óta tudok írni :DD mármint a blogomat? Júniusban kezdtem.
Kb hány blogot olvasol? 4-et, többre nincs időm.
Gondolkodtál már azon,hogy abbahagyod az írást? Szerintem mindenki, aki ír gondolt már erre :/
Nálad mi a tipikus "álom pasi"? Cortez , Zsolti és még... talán Zsák összegyúrása.
Kedvenc gyümölcsöd? Mindig más, most a nektarin.
Kedvenc színed? Piros
Szerinted melyik jobb?Színes,boldogabb megjelenés,vagy egyhangú,unalmasabb,de elegáns? Az 1.
Mivel nem olvasok túl sok és akiket jelölnék, ők küldték nekem a jelölést/ már jelölték őket, szóval a kérdéseket is kihagyom :)
Amúgy a kövi fejezetet valamikor ezen a héten teszem fel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)