6. Fejezet

   Bocsi, hogy ilyen rémesen sokat kellett várni rá :( Mostantól igyekszem gyorsabban megírni a fejezeteket, ígérem:) Jó olvasást!

 Lehunyta a szemét, és közelebb hajolt az arcomhoz... Pörögni kezdett az agyam. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. Azok után, hogy otthagyott és került, nem. Már alig pár másodpercem kigondolni, hogy pofon vágjam, vagy esetleg tökön rúgjam, mert már szinte éreztem a leheletét a számon...
-Lili, nem ak... -kiáltott vissza Vera a suli kapujából, de amikor észrevette, mire készül Levi, gyorsan lesütötte a szemét, és hozzátette: -Jaj, bocsi, nem akartam semmit megzavarni -mondta, majd sietős léptekkel elindult.
-Ne, Vera várj! -kiabáltam neki, és utána szaladtam, otthagyva Levit. A szemem sarkából még láttam, hogy döbbenten pislog rám, de mégsem szólalt meg. De nem is baj, nem volt kedvem magyarázkodni. Vera nem állt meg, de lelassított, hogy be tudjam érni.
-Vera, én... -kezdtem volna, de elakadt a hangom. Reméltem, hogy csak képzeltem a szemében a könnycseppeket, de azért rákérdeztem:
-Mi a baj, Vera? -aggódva magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
-Tényleg nem emlékszel arra sem? -szipogta. -Arra, hogy Levi...
    Zokogásban tört ki, amitől nem tudta folytatni.
-Sss, semmi baj sincs, nyugodj meg... -ültettem le a járdaszegélyre. Amíg szipogott, én agyaltam, hogy mit is akart mondani. Levi? Mi van Levivel? És miért most sír? Egész nap olyan boldognak tűnt. Azzal kapcsolatos, hogy Levi meg akart csókolni? Nem lehet, hogy...
-Verának Levi tetszik? -mondtam, talán kicsit túl hangosan, mert ő szomorúan rám nézett és bólintott. -Jajj Vera, Verám, nem történt köztünk semmi!
-Azon kívül, hogy csókolóztatok? -kérdezett vissza a sírástól még rekedtes hangon.
-Nem is... Nem csókolóztunk! Pontosabban ő meg akart csókolni, de én éppen megütöttem volna, amikor te visszajöttél. Ráadásul nem...
-Ne folytasd, hiszek neked. De csak mert új Lili tisztalappal indul, és remélhetőleg nem hazudik -mosolyodott el halványan, letörölve pulcsijával a könnyeit, és felpattant. Mivel újra vidámnak tűnt, nem akartam rákérdezni erre a ,,tiszta lap" -os dologra, de elhatároztam, hogy még szóba fogom hozni.
-Szóval, Lili, arra gondoltam, hogy átmehetnénk hozzám és tarthatnánk filmnézős délutánt. Egy csomó csipszet zabálnánk, megnéznénk a kedvenc filmjeinket, meg ilyenek... És lehet, hogy emlékezni fogsz valamire emiatt.  Benne vagy?
-Ööö, oké... -válaszoltam. Nem akartam lelombozni azzal, hogy igazából a délutánt azzal akartam tölteni, hogy átkutatom a szobám, és próbálom megismerni a régi énem. De ha ez neki ilyen fontos, felőlem legyen.
    Útban hozzájuk Verának igen beszédes kedve volt. Nekem elég volt csak néhány ,,aha, szerintem is" -t hozzászólogatnom. Igaz, hogy nagyrészt figyeltem, de azért elég sokszor elkalandozott a figyelmem, és pár perc múlva nem tudtam felidézni a beszélgetés előző témáját.
    Amikor odaértünk gyorsan küldtem egy SMS -t az anyámnak, hogy estig ne várjon haza, aztán Verához fordultam, amíg ő a kulccsal babrált.
-Na, és mit fogunk nézni?
-Te mit akarsz nézni? -nézett rám kíváncsian. Kérdését egy amolyan ,,ez-most-komoly?" szemöldökfelhúzós pillantással jutalmaztam, ami miatt halkan elnevette magát.
-Tényleg nem emlékszel semmire? Egy filmre sem?
-Asszem nem... De nem ülünk le? Már kicsit fáj a lábam.
-Ja, de... Akkor kezdjük rögtön el egy filmet. Mit szólnál aaa... -az A -t hosszúra nyújtotta, cinkosan rám nézett, vett egy nagy levegőt és folytatta. -Twilight -hoz?
    Pár pillanatig töprengve néztem rá.
-Alkony? Vagy mi...? -kérdeztem tőle összehúzott szemöldökkel.
-Neem, magyarul Alkonyat!
-Hát oké -vontam meg a vállam.
-De várj csak... Erre emlékszel? -csillant fel a szeme. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy ,,igen, Vera, emlékszem", mert olyan reménykedve nézett rám, hátha sikerült eszembe juttatni valamit. De mi értelme lett volna hazudni?
-Nem. Csak angolul mondtad, én meg lefordítottam.
-Ó -húzta el a száját. -De! Tudsz angolul.
-Beszélni sem felejtettem el...
-Igaz. Te voltál a legjobb angolos. Gyere! -fogta meg a kezem és a szobájába vezetett. Viszonylag kicsi, de otthonos szobája volt. Krémszínű fal világosbarna bútorok...
-Hűűű -vettem észre az ággyal szemben egy hatalmas tévét.
-Ugyi? A szülinapomra kaptam -vigyorgott Vera. -Nya, kezdjük a filmet! Hozok popcorn-  t.
    Vera kiment a szobából, én meg tanácstalanul körbenéztem. Vajon nagyon pofátlanság, ha leülök az egyetlen fotelba? -gondoltam. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy igen, ezért inkább lehuppantam a szőnyegre.
-Itt vagyok -lépett be Vera pár perc múlva egy tál gőzölgő popcornnal a kezében, majd beindította a filmet, és leült mellém. Őszintén szólva nem nagyon nyűgözött le ez a vámpíros story, amikor befejeződött, ezt meg is osztottam Verával.
-Hogy hogy nem tetszett? -kerekedett el a szeme.
-Nem azt mondtam, hogy nem tetszett! -próbáltam mentegetőzni.- Csak...
    A telefonom csörgése szakított félbe, amit mellesleg egyáltalán nem bántam.  Gyorsan kivettem a táskámból a mobilt és ránéztem a kijelzőre, miszerint Dóri hívott. Bocsánatkérőn Verára néztem.
-Vedd csak fel -legyintett.
-Halló? -szóltam bele a mobilba.
-Szia, Lili, hol vagy? -kérdezte tőlem egy magas, de határozott hang.
-Ööö,  Veránál- kijelentésemre ez a Dóri hangos röhögésben tört ki.
-Veránál? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy ,, nem érek rá, könyvtárban vagyok"!  -mondta, még inig nevetős hangon. -Mindegy, odamegyek.
    És válaszra sem várva lerakta. Tanácstalanul Verára pillantottam.
-Minden oké? -kérdezte.
-Ja. Ki az a Dóri?
-Miért? -hangja gyanakvó volt, amitől kicsit megijedtem.
-Ő hívott és amikor említettem neki, hogy nálad vagyok, azt mondta, hogy idejön.
-Neee -suttogta rémülten. -Csak Dórit ne...